Mit tenne, ha a láncfűrésszel elvágott ujjai műtét után hazatérve extrém módon bedagadnának? Normál esetben valószínűleg rohanna vissza az orvoshoz. Én is. Jóni János fafaragó a nem mindennapi kálváriája után nem vállalta a visszautat Nagydobosról az őt ellátó legközelebbi kórházba, hanem orvosai tiltásának ellenére farkasalma főzetével kezdte el locsolni a sebet, ahogyan azt gyerekkorában látta a családban. Elmondása szerint a javasolt orvosi terápia az ő esetében nem bizonyult gyors és hatékony megoldásnak. Bár betartotta az előírt kezelést, a kórházból hazaérkezve két óra alatt begyulladt és szinte már elviselhetetlen mértékben hatalmasra dagadt a sérült kézfeje.

Figyelem! A bejegyzés megtörtént esetet mutat be, de nem biztat senkit az itt leírtak követésére! Az orvosi utasításokat minden esetben be kell tartani!

„Egy nagy rönkön dolgoztam egy láncos maró tárcsával, amit úgy kell elképzelni, mint egy flex korongot, amire felszereltek egy Stihl fűrészláncot. A szerszám rácsapódott két ujjamra és amit csak ért, szakított mindent. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy nem tépte le teljesen a két roncsolódott ujjamat. A Nyíregyházi kórház kézsebészeti sürgősségi osztályán megműtöttek, ezután teljesen szakszerűen elláttak, úgy engedtek haza. A további sebkezelésre a lakóhelyemhez legközelebbi kórház szakrendelőjébe irányítottak, itt rendben volt minden, köszönettel is tartozom a dolgozóknak.

Az első ilyen kötözés után még egy órát sem töltöttem otthon, teljesen bedagadt és begyulladt a kezem. Vissza is akartam menni ahhoz az orvoshoz, aki Nyíregyházán megműtötte a kezem, de mivel nem tudtam elérni telefonon, nem akartam csak úgy felkerekedni a hosszú útra. Mondtam a feleségemnek, hogy semmire nem várunk tovább, szedjünk néhány farkasalma levelet és a főzetével már el is kezdem leáztatni a kezem. A farkasalma főzet kihűlése után „kiegészítő kezelésként” azonnal megkezdtem – hangsúlyozom saját felelősségemre – az eleven és mélyen szakított, tépett sebem kezelését. A nyílt sebbe bőven,15-20 percig rálocsoltam a farkasalma levet, majd a főzetből kivettem 2-3 db levelet, azt rá is tettem a friss sebekre. Már az első kezelés alkalmával, kb. 1 óra múlva látható volt a seb gyógyulása, a felgyorsult eredmény minden várakozást felül múlt! Ezt a kezelést 3-4 hétig naponta legalább 2-3-szor megismételtem, ekkorra jött rendbe a seb.

Ugyanúgy használtam a farkasalma főzetet a sebre, ahogy azt édesanyámtól láttam annak idején a Vásárosnamény melletti Károlyi tanyán. A elkészítési módja egyébként hasonlít a gyógyteákéhoz: kb. 2,5 deciliter felforrt vízbe kell tenni 6- 8 vagy 10 levelet. Annyi a különbség, hogy ezt főzzük pár percig és benne hagyjuk a növényt, had ázzon, ameddig ki nem hűl az egész. Egy nap ötször-hatszor is lehet locsolni ezzel a lével a sebet, vagy ahányszor jól esik. Újítottam is egy kicsit. Vettem egy fecskendőt, amivel az egyik edényből felszívtam a kész gyógynövényes folyadékot, azt fecskendeztem a sebre. Alátettem egy nagyobb edényt és abba csorgott az elhasznált főzet. Ami a seben átment, azt már nem engedtem vissza az első tartályba, mindig csak a tiszta levet használtam. Ezután több héten keresztül minden nap készítettünk egy nagy adag főzetet és azt használtam a nap folyamán, nem kellett minden egyes leöntés előtt újat készíteni. Volt, hogy készítettem egy litert is reggel, aztán tartott ameddig tartott.

Tapasztalataim alapján hatékonyabb a gyógyulás, ha lemosás után rátesszük a kiáztatott levelet a nyílt sebre. Az ázott és fonnyadt levelek a sebváladékot és a gyulladást is lehúzták, 2-3 óránként cseréltem frissre a régit. Nem kell tőle félni. Szépen gyógyul az én sebem is, úgy gondolom, hogy hamarosan folytatni tudom a mesterségem.

Az emlékeimet visszaidézve és az idős hozzátartozók elmondása alapján egy-egy seb kezelésekor az így elkészített és alkalmazott farkasalma főzet mindenféle mellékhatás nélkül elérte a kívánt gyógyulást. A legagresszívebb, tályogos, fekélyes, rothadó állapotban lévő sebekre is kiváló. Gyerekkoromban én magam is állandóan tele voltam sérülésekkel, mégiscsak fiúból voltam ugye…

Sebekre, sérülésekre jó, de meginni tilos! (Megj.: A növényben található arisztolsav bizonyítottan rákkeltő hatású) Kizárólag külső sebre kerülhet!

Nekem most szerencsém volt, mert még idejében tudtunk szedni friss farkasalma levelet, de a gondos gazdák megszedik nyáron, vagy ősszel a leveleket, hogy megszárítsák és elrakják télire. A szárítmány készítéséhez fel kell kötni és függeszteni a leszedett leveleket, ugyanúgy mint a levendulát vagy bármelyik szárításra szánt virágot, amit szellős, hűvös helyen hagyni kell csonttá száradni.

Azt tervezem, hogy tavasszal kiások néhány farkasalma gyökeret és beültetem olyan helyre, ahol nincs permetezve a terület. Abban bízom, hogy így egész évben kéznél lesz a gyógyír saját magunknak és a barátoknak is, ha esetleg szükség lenne rá.

Nem győzöm hangsúlyozni: a farkasalma levelének főzetét senki meg ne igya! Mérgező!”

További cikkek a Nyakiláb blogról:

Ha egy bolgárkertész unoka füveskertet épít…

Papa és a planta tea

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás